Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

    Kép                                                                   KONYHAKERT
Régi időben az emberek főképpen húsételekkel táplálkoztak. Az állatok húsát nyersen, utóbb szabad tűzön sütve ették meg. A növényi táplálék húsételeknek csak egy kiegészítő része volt. Hosszú évezredek múltak el anélkül, hogy az emberek egy gabonán kívül a többi növényi táplálékokat is kellőképpen felhasználták volna. A manapság termesztett főzeléknövényeket javarészt ismerték ugyan, de még Krisztus születése idején a Szamos nép megvetette azokat, akik csak zöldséggel, főzelékkel táplálkoztak. Azt mondták rájuk, hogy füvet esznek, mint az állatok. Későbbi időben azonban bizonyos főzelékeket és zöldségeket a régi perzsák, egyiptomiak, majd pedig a görögök és rómaiak is fogyasztottak. A Krisztus születését követő évszázadokban, hazánk nyugati fele-Pannónia néven-római gyarmat volt, a római katonák ismertették meg ezen a földön a konyhakerti növények termesztését. Innen terjedt el a főzeléknövények termelése közép-európában, később pedig Európának minden országában. Legrégibb konyhakerti növény, amelyről az ókori görög és római történetírók feljegyzései is megemlékeznek, a hagyma.
 Kép

 

 

 

 

 

 

 

Származásuk szerint két nagy csoportot különíthetünk el:

melegigényes
Zöldségnövények: a trópusokról származó növények, növekedésükhöz magas
hőmérséklet és rövidnappalos megvilágítás szükséges, pl. uborka, paprika, bab.
   
hidegtűrő
Zöldségnövények: szubtrópusi eredetű növények, főleg a Földközi tenger
környékéről, vagy Elő-, és Közép-Ázsiai származásúak. Hőigényük mérsékeltebb,
mint az előző csoportnak, fényigény szempontjából hosszúnappalosak, pl.
zöldborsó, káposztafélék, petrezselyem, sárgarépa.
 
Február végén, március elején, ha a talajra rá lehet menni, nem ragad a cipőnkre és a szerszámra a föld, vetjük a hidegtűrő zöldségfajtákat
A petrezselyem, a sárgarépa, a kifejtőborsó fajták, saláták stb. - Magját.
 
 Március közepén 5-8 fokos talajba vethető a cékla, a hagyma, a káposztafélék, a további borsók, hónapos retek, majd ültethető a burgonyagumó, dugdossuk a dughagymát és fokhagymát ..
 
 Áprilisban, A talaj 10-12 fokra melegszik fel, vetjük szabadföldbe a paprika, a paradicsom, a dinnye, a csemegekukorica magját, az uborka, a zöldbab első szakaszát és az őszi betakarítású fejes káposztát.
 
 
Június-Júliusban A szakaszosan vetett zöldbab, csemegekukorica, berakó uborka, nyári és téli retkek elvetésére kerül sor. Július vége és augusztus másodvetések egy, az őszi spenót, a majmok kel, az áttelelő hagyma, cékla, tarló, kerek, és káposztarépa stb. Vetési időszaka. A keléshez ebben az időszakban az öntözés elengedhetetlen.
 
 Szeptember-Októberben vetjük az áttelelő spenótot, a fejes saláta magját, dugdossuk az őszi fokhagymát, áttelelő zöldhagymát.
 
 
November vége: tél alá vetés időszaka a, december eleje, ilyenkor vethető a petrezselyem, némelyik kifejtőborsó-fajta. A tél alá vetés akkor sikeres, ha a talaj már annyira lehűlt, hogy a mag megduzzad, de nem kel ki.
A rossz adottságú, zord időjárású, kötött talajú területen érdemesebb a megadott időszak vége felé vetni.
A talajok homokosabb hamarabb melegszenek fel, míg a kötöttebb, az agyagos talajok később.
A vetés módjáról.
Vethetünk sorba, legfőbb előnye, hogy a vetett mag mennyisége ilyenkor jól ellenőrizhető.
 
Vethetünk fészekbe, ami akkor indokolt, ha nagy tőtávolság szükséges, egy babon kívül, egy kabakosoknál, vagyis a tökféléknél, egy dinnyéknél és esetenként az uborkánál, valamint a csemegekukoricánál.
 
A vetés mélysége általában a mag átmérőjének a négy-ötszöröse is lehet. Száraz időjárásnál vagy nagyon laza talajba ennél Sokkal mélyebben, csapadékos időben vagy erősen kötött talajon viszont ennél jóval sekélyesebben is lehet vetni. A tényleges vetési mélység tehát a vetőmag nagysága, a talaj kötöttsége és nedvességtartalma szerint határozható meg helyesen.
 
A vetés sűrűsége alapvetően nehezen határozható meg. Arra kell ügyelni, hogy a kikelő növények ne gátolják egymás fejlődését. Sűrűbben vethetők a kelésük után még ritkítandó növények (paradicsom, paprika illetve sárgarépa, petrezselyem, egyes egynyári virágok). A petrezselyem és répa kelését segíti a sortjába szórt kapor.
A végleges területükre kell vetni azokat a helybe vetendő növényeket, amelyeket nem szokás ritkítani (bab, borsó). Azzal is számolni kell, hogy szinte sohasem kelnek ki teljes számban.
A vetés ápolása nem szokott különösebb munkát jelenteni. A vetés utáni öntözésre szükség lehet, törekedjünk arra, hogy ne alakuljon ki a felszínen száraz, cserepes réteg.
Elkerülhető az öntözés miatti talajcserepesedés, ha a talajt a kelésig nedvesen tartjuk
.
Házi konyhakertjeinkben - a nagyüzemi soros műveléssel ellentétben - úgynevezett ágyásos művelést alkalmazunk, mely valójában sok előnnyel jár, a soroshoz viszonyítva. Ágyásos művelésnél könnyebb közlekedni a növények között, míg sorosnál, hiszen jórészt csak a sorközökben és a gyalogutakon van módunk elmenni a növények között, addig minden ágyásos művelésnél egyes ágyas körbejárható, ezzel a növények ápolási munkái kényelmesebben végezhetjük. Könnyítsük meg munkánkat!
 
 Növényápoláson a vetéstől vagy ültetéstől a betakarításig végzett munkákat értjük.
Az Ápolási munkák közé tartozik a gyomirtás, kapálás, öntözés, póttrágyázás, Növényvédelem, ritkítás és a burgonya szárának feltöltése.
 
Ha szeretnénk mindig friss zöldséghez jutni, alkalmazzunk vetésforgót, persze nem mindegy, hogyan! A mezőgazdasági és kertészeti termesztésben egy vetésforgó lényege, hogy egy növény betakarítása után olyan másik növény kerüljön ugyanarra a helyre, amelyet nem akadályoz az előtte ott termesztett növény. Rokon fajokat azért nem célszerű ugyanarra a helyre tenni egymás után, mert rokonságukból adódóan szükségleteik és kártevőik is hasonlóak. Amennyiben nem rokon növényeket teszünk egymást követően ugyanarra a helyre, akkor Ezek a problémák nem állnak fenn. A dolog lényege tehát, hogy úgy állítsuk össze a zöldségeskertünk növényeit, hogy ahol hamar lekerül egy növény, ott utána még olyat tudjunk kipalántázni, vagy vetni, ami az őszig még betakarítható. Ilyen rövid tenyészidejű (időbeli hézagpótló) fajtákat találunk a káposztafélék, a retekfélék között, de a zöldhagymát is néhány hét alatt megnevelhetjük magunknak.
 Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

  Régi megfigyelések

Régi megfigyelések mellett tudományos magyarázatok is alátámasztják, hogy Egyes növények jó hatással vannak más növények fejlődésére, kórokozóik elriasztására. Ezeket egymás mellé ültessük. Ezzel szemben mások pont ellenkezőleg, rosszabbul fejlődnek egymás társaságában. Nem szerencsés, ha csupán egy, vagy csak nagyon kevés növényből tartunk sok egyedet, mivel ez kedvez a betegségeknek és kártevők elszaporodásának. Tehát, az a jó, ha minden fajtából van egy kevés a kertünkben!
 
Fontos, hogy alábbi zöldségfajtákat ne ültessük egymás mellé, illetve közelébe:
Petrezselyem-fejessaláta, sárgarépa, spenót, sárgarépa-kapor, hagyma, káposzta, burgonya, hagyma, burgonya, napraforgó, uborka-burgonya.
 
A paradicsomot ne tegyünk karalábé, kömény, vöröskáposzta, sárgarépa, petrezselyem mellé.
Előnyös viszont: a sárgarépa, hagyma, burgonya, zöldborsó, fejes saláta-borsó, Brokkoli burgonya-, bab-karalábé, karfiol, fejes saláta, petrezselyem-káposzta, paprika, bazsalikom, fokhagyma, paradicsom, uborka - karalábétársítás.
 Kép

 

 

 

 

 

 

 

 Gyógyítás a növényekkel

Articsóka:
Máj, epe, emésztési zavarok, érelmeszesedés, gyökérzete antibiotikum tartalmú, rákellenes anyagokat tartalmaz.
Brokkoli:
Folsav, bétakarotin forrás, rákmegelőző, tiamin-, riboflavin, miacin, kalcium, vasforrás, A, C-vitamin tartalmú.
A Bab:
Nagy tápértékű, borogatások, gyulladások, vizelethajtó, vesetisztító, inzulintartalmú, cukorbetegeknek ajánlott
Burgonya:
Lágyítja, tisztítja a bőrt, szem körüli duzzanatokat gyógyít, napégette, pattanásos bőrre, máj-epebetegségre, aranyér, kelések kezelésére.
Csemegekukorica:
Fehérje, szénhidrát, C-vitamin, Foszfor, Vas, karotin, meszet tartalmaz, nagy tápértékű.
Feketegyökér:
-C-, B1-, B2-vitamint, nikotinsavat, ásványi sokat tartalmaz, nagy tápértékű.
Fokhagyma:
Antibakteriális, gombaellenes, értágító, koleszterinszint csökkentő, immunrendszer serkentő, véralvadásgátló, vérnyomáscsökkentő, nyákoldó, enyhíti a menstruációs görcsöket.
Főznivalótök:
Egészségünk megőrzéséhez sok szerves sót tartalmaz.
Káposzta:
Sok benne a C-vitamin, Foszfor, mész.
Káposzta / vörös /:
-C-vitaminforrás, emésztés segítő
Karalábé:
Tartalmaz: szénhidrát, fehérje, kalcium, kálium, Foszfor, Magnézium, vas, B1-, B2-, B6-, C-vitamint
Karfiol:
-Magas C-vitamin tartalmú, ásványi sókban gazdag.
Bimbós kel:
A legmagasabb tápértékű a káposztafélék között, karotin, E vitamin, B1-, B2-, kálium, vastartalmú, a daganatos betegségek megelőzésére.
Kelkáposzta:
Kalcium és A-vitamin-forrás.
Majmok kel:
Karotin, kalcium, növényi rostok, C-vitamin forrás, könnyen emészthető.
Padlizsán:
C és B vitaminokat, ásványi sokat tartalmaz, hús helyett is fogyasztják.
Paszternák:
Vizelethajtó, görcsoldó, vese, epekő, gyomorbajok esetén jótékony hatású.
Patisszon:
-C-vitamin tartalmú, gyomorkímélő, hús helyett.
Retek:
Magas vitamin, ásványi anyag tartalmú, fiatalító, tavaszi fáradtság ellen, serkenti a vágyat, szeplő, köszvény ellen.
Saláta:
Vitaminban Gazdag, rostos, könnyen emészthető.
Sárgarépa:
V A, B és némi C-vitamint is tartalmaz.
Sóska:
Magas C vitaminforrás, skorbut gyógyításra és megelőzésre, folyamatos fogyasztása, kőképződéshez vezethet
Spárga:
Vesebetegségek, prosztata, köszvény stb.
Spenót:
Növekedés serkentő, stressz tűrés, jó anyagcsere.
Sarjadékhagyma Téli:
Csíraölő, megfázásra, nagy ásványi sótartalom, bioaktív anyag, szív-érrendszerre, nagyon jótékony, rákellenes
Torma:
Étvágygerjesztő, vérkeringés, emésztés segítő.
Uborka:
Gyomorra, reumára, arcbőrápolásra, szemre helyezve, pihenteti, a felduzzadást leszívja.
Vöröshagyma:
Érelmeszesedés, rákellenes, orrjárat tisztító, emésztést serkentő, légúti megbetegedésre, héjából főzött tea kiváló torokgyulladás, köhögés ellen.
Zeller:
A zeller csökkenti a vér cukorszintjét valamint C-vitamint is tartalmaz.
Zöldborsó:
Vitaminok, szénhidrát, jó kalóriatartalom, fehérje
 Kép
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

kis.szaborozalia@gmail.com

(Szabo Rozalia, 2012.11.03 10:31)

Hasznos és jó